Mi ez a Tanakodó?
A Tanakodó azért jött létre, hogy a választásban ne a név, az arc, a rang, a vagyon vagy a reklám döntsön, hanem az, hogy milyen gondolatokat és válaszokat tartunk jónak.
Itt nem egyszerűen embert választunk, hanem közösen kijelölünk egy célt és egy követendő eszmét. Aki pedig a legtöbb jó választ adja, annak ezt az irányt kell képviselnie.
Bővebben
A Tanakodót azért hoztam létre, mert a mai választási rendszerünket alapvetően félrevezetőnek tartom.
Egy olyan rendszerré vált, amelyben az egyszerű embernek szinte esélye sincs valóban elindulni. Aki tömegekhez akar eljutni, annak pénzre, reklámra, szervezetre és háttértámogatásra van szüksége. Így végül többnyire azok kerülnek a választók elé, akik mögött megfelelő politikai vagy tőkeerő áll.
Közben pedig sokszor nem célt, eszmét vagy gondolatot választunk, hanem embert. Befolyásol bennünket a neve, az arca, a rangja, a diplomája, a doktori címe, a vagyona, az ismertsége vagy az, hogy milyen nagy szervezet áll mögötte. Mindez könnyen elviszi a figyelmet arról, ami valójában számítana: mit mond, mit akar elérni, és milyen választ ad a közösség kérdéseire.
A Tanakodó ezért más.
Itt a választás idején nem az arc, a név vagy a társadalmi státusz kerül előtérbe. Nem az számít, hogy ki tudja magát a legtöbbet reklámozni. A résztvevő elsősorban a kérdésekre adott válaszokat látja és értékeli.
A jó válaszokból pedig idővel kirajzolódik valami több is: egy közösen választott irány, egy cél és egy követendő eszme. Nem egyszerűen azt döntjük el, hogy kit akarunk magunk fölé választani, hanem azt, hogy merre akarunk menni.
Aki a legtöbb, közösség által jónak ítélt választ adja, arról joggal feltételezhető, hogy képes lehet ezt az irányt képviselni és segíteni a közösséget a cél felé. Ehhez pedig nem feltétlenül diploma, vagyon vagy politikai háttér kell. Elsősorban gondolat, tisztesség, jó válasz és alkotóképesség kell.
Számomra a Tanakodó lényege ezért az, hogy felszabadítsa az emberi gondolatot és a választást a pénz, a reklám, a rang és a mesterségesen felépített tekintély befolyása alól.
Úgy gondolom, csak akkor tudjuk valóban a saját jövőnket alakítani, ha nem azt választjuk, akit a legerősebben elénk állítanak, hanem azt az irányt, célt és gondolatot, amelyet mi magunk tartunk helyesnek.
És ha ezt sikerül megtenni, akkor felszabadulhat az emberi gondolat, a teremtő tudat és az alkotni kívánó kéz is.
Bárkinek, aki közösen szeretne dönteni.
A Tanakodó mindenkinek szól, aki igazságosabb, átláthatóbb és valóban a résztvevők döntésére épülő választást szeretne.
Használható kisebb közösségekben, egyesületekben, munkahelyeken vagy helyi csoportokban, de ugyanúgy alkalmas lehet nagyobb közösségekben, akár országos szinten is.
Nemcsak képviselő vagy vezető megválasztására használható. Segítségével konkrét kérdésekben is lehet közösen dönteni, de akár egy közösség vezetőjét vagy elnökét is meg lehet választani.
A lényeg nem a közösség mérete, hanem az, hogy a résztvevők olyan döntési folyamatot akarjanak, ahol nem a reklám, a rang vagy a háttér számít, hanem maga a döntés, a válaszok és a közösen választott irány.
Két fő működési mód.
A Tanakodóban jelenleg két fő működési mód van: képviselő-/vezetőválasztás és egyszerű döntéshozatal.
A képviselő-/vezetőválasztás akkor használható, amikor egy közösség olyan embert akar választani, aki a közösen támogatott célokat és eszméket képviseli.
Az egyszerű döntéshozatalnál pedig nem feltétlenül személyről van szó. Bármilyen konkrét kérdésben lehet választást indítani, mert az indító határozza meg, hogy miről szóljon a döntés, milyen lehetőségek szerepeljenek benne, és milyen szabályok szerint történjen a választás.
Vagyis a Tanakodó nem egyetlen előre meghatározott célra való: a választás tartalmát maga az indító alakítja ki az adott közösség igényei szerint.